Sajnos a láb csontjaiban bekövetkező csonttörés egyáltalán nem ritka jelenség, ám amilyen banálisnak tűnik, olyan kínkeserves és hosszan elnyúló a törés utáni regenerálódás. Nem árt néhány aranyszabályt betartanunk, hogy minél jobban segíthessük a regenerációs folyamatot.
A lábtörésről
Fajtái és kockázatuk
Mint cikksorozatunk előző részében ismertettük, a csonttörés (fractura) a csontszövet megszakadását jelenti. Ez lehet traumatológiás (baleseti) eredetű, lehet ún. fáradásos törés, amit az állandó és egyoldalú túlterhelés idéz elő, illetve lehet patológiás jellegű, aminek hátterében többnyire a csontritkulás áll. Attól függően pedig, hogy a törött csontvégek átszakítják-e a bőrszövetet és láthatóvá válnak-e, nyílt és zárt törésről beszélhetünk.
Ezen töréstípusok mindegyikének nagy a kockázata az alsó végtag csontjait illetően, hiszen nagy igénybevételnek kitett, teherviselő csontokról van szó, melyeknek a test teljes súlyát kell hordozniuk a nap 24 órájában, amit sportolással, fizikai munkával és egy-egy rossz lépéssel csak tovább fokozunk.
Az alsó végtag csontjai
Az alsó végtag combra, lábszárra és lábfejre tagolódik, melyeket a térd- és bokaízület (és ezek csontjai) kapcsolnak össze, míg fent a medencéhez a csípőízülettel rögzül. A comb egyetlen csontból áll, míg a lábszárat a sípcsont és a szárkapocscsont alkotja. Mindhárom úgynevezett hosszú csöves csont, azaz belül üreges, a külső csontkéreg pedig vastag, erős és rugalmas szerkezetű, hogy jól bírja a terhelést.
Különösen sérülékeny közülük a sípcsont, mivel ez közvetlenül a bőr alatt helyezkedik el, és ezért itt a nyílt törés is gyakoribb.
Sajnos népbetegségnek számít a csontritkulás (oszteoporózis), mely a csontszövet állományának kóros fogyását, porózussá válását jelenti. A meggyengült csontok kisebb erőbehatásra – esés, ütődés, csavarodás – is könnyen törnek, ami különösen az idős korosztályt veszélyezteti. Tipikus náluk az egyszerű elesésből eredő combnyaktörés, amikor is a combfej és a combnyak vagy a combcsont és a combnyak közt keletkezik törés, ami idős korban rendkívül nehezen gyógyul, ezért sajnos nagy az egyéb szövődmények kockázata.
Ficam, rándulás vagy csonttörés
Ficamról és rándulásról akkor beszélhetünk, ha nem a csont, hanem az azokat összekötő ízületek, valamint az ízületeket körülvevő szövetek, erek és idegek sérülnek. Amíg a ficam esetén a porcfelszínek – azaz a fej és a vápa – egy hirtelen mozdulatra eltávolodnak egymástól, addig rándulás esetén a fej mozdul el a vápában. Bokaficam vagy -rándulás esetén elég gyakori a “bokatörés” is, melynél jobb esetben “csak” a szárkapocscsont vége törik, ám előfordul, hogy vele együtt a sípcsont is törik.
A lábtörés kezelése
Ha fennáll az alsó végtag törésének esélye, fontos mielőbb ügyeletre vagy szakrendelésre menni (helyesebben: vitetni magunkat), hiszen egy ellátatlan csonttörés komoly szövődmények okozója lehet, illetve a rosszul összeforrt csont életre szóló deformitást, rövidülést okozhat.
A törés kezelésének módja függ attól, hogy
-
melyik csontról van szó,
-
nyílt vagy zárt törés,
-
szilánkos, darabos vagy egyszerű törés,
-
ízület is érintett-e,
-
a csont elmozdult-e a helyéről,
-
a két csontvég mennyire távolodott el egymástól.
Egyszerűbb esetben elégséges a konzervatív, funkcionális kezelés, azaz a sérült láb rögzítése sínbe/gipszbe helyezéssel. Ha történt nagyobb elmozdulás, akkor a műtéti beavatkozás elkerülhetetlen, de sípcsonttörés esetén normál esetben is gyakran választják a műtéti eljárást.
A csonttörés gyógyulásának szakaszai
Ha minden jól megy, a csont-, porc- és a rostos szövetek fokozatosan újjáépülnek, előbb gumiszerű védőhártyát képeznek a hegen, majd a csontszövet nagyon lassan megerősödik és “újramodelleződik”. Ez a folyamat a teljes felépülés után is tart még, hosszú hónapokat vagy akár egy egész évet is igénybe vesz.
-
A sípcsonttörés gyógyulási ideje általában 12–16 hét. A törés jellegétől és a kezelési módjától függ a teljes tehermentesítés ideje – jellemzően 6-8 hétig javasolt, ezalatt a betegnek mankóval kell kímélnie törött lábát, ezután fokozatosan térhet át a terhelésre. Előfordul, hogy a gipszet a 4-6. hét körül könnyített, műanyag rögzítőre (brace-re) cserélik, ez előnyösebb az ízületekre nézve.
-
Külső bokatörésnél a rövid gipszet általában 4-6 hétig kell viselni, ám ha mindkét lábszárcsont törött, akkor akár 8 hétig is szükség lehet a hosszú gipsz viselésére. A boka terhelését szintén csak fokozatosan szabad megkezdeni.
A csonttörés regenerálódásának elősegítése
Konzervatív kezelés esetén a gyógyuláshoz eleinte a láb pihentetésével, később a fokozatos terheléssel, tornáztatással járulhatunk hozzá. A gipsz/sín levételét követően a csontok ugyan látszólag begyógyultak, de fontos tisztában lennünk azzal, hogy a már fent említett újramodellezés szakasza még hosszú hónapokat vehet igénybe.
Emellett számolni kell azzal, hogy a hosszas gipszrögzítés következtében
-
jó eséllyel ízületi merevség lép fel,
-
a boka és a láb mozgástartománya tartósan beszűkül, amit hónapok vagy akár egy egész év alatt tudunk csak korrigálni,
-
továbbá igen nagy a veszélye az izomzat elrenyhülésének a teljes végtagon, ami szintén jelentősen lassítja és nehezíti a majdani teljes regenerációt.
A szabad ízületek és izomzat mozgatása ezért mindvégig fontos feladat, még a gipszelt pihentetési időszakban is.
A gipsz levételét követően fokozatosan terheljük lábunkat. Emellett javasolhatnak különféle fizioterápiás módszereket is a csonterősödés serkentésére. Például a
-
mágnesterápia,
-
gyógytorna,
-
balneoterápia
hozzájárul a gyorsabb gyógyuláshoz.
Feltétlenül vegyük igénybe szakavatott gyógytornász segítségét a beszűkült mozgástartomány korrigálásához, valamint a leépült izomzat erősítéséhez. Az érzékeny, instabil ízületek tehermentesítés érdekében ne feledkezzünk meg a megfelelő rögzítők használatáról sem. A térdtámaszt és a bokatámaszt szükség esetén több órán át is viselhetjük, később pedig sportoláskor érdemes védeni velük az ízületeinket.
“Csontbarát” életmód
A csonttörés egyik átka, hogy egy törött csont újraalkotásához jóval több tápanyagra van szükségünk, mint egy egészséges karbantartásához. Lábtörés esetén fontos, hogy minél több csont- és porcerősítő nyomelemet, valamint fehérjét vigyünk be a szervezetünkbe. Főként a magnézium, cink, mangán, kálium, kalcium, D-és K-vitamin szedése ajánlott: ezek az ásványi anyagok és nyomelemek elősegítik a megfelelő csontképződést. A megfelelő mennyiségű C-vitamin is elengedhetetlen, hiszen annak kollagéntermelő hatása főszerepet játszik a csontépülés folyamatában.
Kerüljük a gyorsételeket, a dohányzást és az alkoholt! Az alkohol már kis mennyiségben is lassítja a csontképzés folyamatát, míg a dohányzás a csontok számára fontos tápanyagokat szállító vér áramlását lassítja. Különösen fontos a helyes táplálkozás, a sok gyümölcs és zöldség, valamint a rendszeres folyadékfogyasztás.