Elcsépelt közhelynek tűnhet, de napjainkban szerencsére egyre inkább kiemelt fontossággal bír a legtöbbünk számára az egészség megőrzése. Az okok természetesen eltérőek lehetnek, de a lényegen ez nem változtat. Hasonlóan fontos, hogy amennyiben valamilyen sérüléssel küzdünk, akkor minél gyorsabban a gyógyulás útjára léphessünk. Szerencsére a modern orvosi technológiák és eszközök fejlődése révén ma már számos hatékony megoldás áll a rendelkezésünkre. A bandázsok és ortézisek két olyan „eszköz”, amelyek jelentős szerepet játszhatnak a sportolók, a betegségből felépülni vágyók, de a hétköznapi emberek életében is. Ezek ugyanis nemcsak a sérülések kezelésében, de azok megelőzésében is kulcsfontosságúak lehetnek. Az alábbiakban tehát a bandázsok és ortézisek bemutatásával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy mindenki tisztább képet kaphasson ezekről a gyakran egymással is kevert megoldásokról.
Amit a bandázsról tudni érdemes
Ha egyszerűen szeretnénk választ adni arra, hogy mi a bandázs, akkor a legkézenfekvőbben talán azt lehet rá mondani, hogy egy olyan kötözőszer, amely leginkább pamutból, gézből, vagy valamilyen egyéb rugalmas szövetből készül. Ennek megfelelően a test különböző részeinek kötözésére, védelmére, vagy csak szimplán támogatására szolgál. Elsősorban jellegéből fakadóan kisebb sérülések, mint például a rándulások, húzódások és zúzódások kezelésére használják.
A bandázsok esetében a leggyakrabban a szakirodalom is két fő típust különböztet meg. A rugalmas kötést a leggyakrabban rándulások és húzódások esetén alkalmazzák, mivel segít csökkenteni a duzzanatot, illetve stabilizálni az ízületeket. A másik nagy csoportba a pamut kötések tartoznak, amelyek legfőbb jellemzői a kényelem és a légáteresztő funkció. Ezt elsősorban friss sebek fedésére és azok védelmére használják. Érdemes még megemlíteni a bandázsoknál a gézkötést, amelyet szintén sebkezelésre használnak, mivel hatékonyan védi a sebet a fertőzésektől, amellett, hogy segít a gyógyulási folyamat felgyorsításában is.
A mindennapi életben a bandázsok a fentiekben említett okok miatt komoly népszerűségnek örvendenek, hiszen ez az eszköz mindenki számára könnyen hozzáférhető és nem igényel különösebb szakértelmet az eredményes használata sem. Házi elsősegély nyújtáskor, vagy például olyan krónikus betegségek esetén, mint a visszér, szintén alkalmazhatjuk. Az átlagemberek mellett az orvosok és az ápolók is előszeretettel használják – nem véletlenül – a különféle bandázsokat elsősorban a sérülések és a műtétek utáni állapotok sikeres kezelésénél. Az egészségügyi szakemberek mellett a sportolók is gyakran használják ezt a gyógy segédeszközt, az edzések és a versenyek során az ízületek és az izmok védelme érdekében, valamint a sérülések utáni rehabilitáció során is.
A bandázsok segítenek az ízületek és izmok helyes tartásában, ami csökkentheti a további sérülések kockázatát is. Mivel ha minimálisan, de a bandázs nyomást gyakorol a sebre, a sérült felületre, ezáltal csökkentheti a sérülés során egy esetleges duzzanat kialakulását, illetve a vérömlenyeket. Mindezek, illetve a védelem mellett továbbá rögzítik a sebekre helyezett kötszereket és szükség esetén korlátozhatják a mozgást is a gyógyulás érdekében.
Mit érdemes tudni az ortézisekről?
Az ortézis elsősorban a végtagok, azok ízületeinek támogatására, stabilizálására, rögzítésére és helyes tartására szolgál. Ezek, eltérően a bandázsoktól, általában kemény, tartós anyagokból, mint például műanyagból, fémből, vagy kompozit anyagból készülnek. Jellemzője még, hogy ezeket az esetek többségében egyedi méretre szabottan gyártják a beteg paraméterei alapján, a maximális hatékonyság és kényelem érdekében.
Az ortézisek típusaik szerint különböző feladatokat látnak el
A láb ortézisek a lábfejet és a bokát stabilizálják, illetve gyakran használják különféle lábfejlődési rendellenesség, bénulás, vagy éppen stroke utáni rehabilitáció során.
A térd ortézisek elsősorban a meniszkusz szakadás, vagy az ínszalag sérülésének kezelésére szolgál.
A csípő ortézisek természetesen a csípőízületet támogatják és részt vesznek a csípő diszplázia, vagy a csípőprotézis műtét utáni rehabilitációban.
Amikor hát és gerinc ortézisről beszélünk, akkor elsősorban a gerincferdülés, a csigolyatörés, vagy a gerinc műtét utáni rehabilitációra gondolhatunk.
Amíg a bandázsokhoz mindenki könnyedén hozzájuthat, addig az ortéziseket kizárólag orvosi szakemberek írhatják fel az arra rászoruló betegek számára. Kivételt talán azok a sportolók képezhetnek, akik nem egyszer azért használnak ortéziseket, hogy elkerüljék, illetve megelőzzék a sérüléseket. Gyerekeknél is előfordulhat, hogy szükségessé válik az ortézisek használata. Az Ő esetükben elsősorban csípő diszplázia, gerincferdülés, vagy különböző lábfejlődési problémák kezelésére alkalmazzák.