Viszonylag kevesen hallottak az úgynevezett pattanó ujjról, és az elnevezésből hajlamos lehet az ember az ujjropogtatás szokására asszociálni, ám ahhoz semmi köze. A pattanó ujj egy önálló betegség, ami az ín vagy az ínhüvely kóros elváltozásával áll összefüggésben. Lássuk, mik a tünetei, mi vezethet a kialakulásához és megelőzhető-e, illetve hogyan kezelhető!

A pattanó ujj tünetei

A pattanó ujj bármely embernél előfordulhat, de a középkorú nők esetében valamivel nagyobb arányban jelentkezik. Érinthet egyetlen ujjat vagy akár egyszerre többet is.

A betegségnek igen jellegzetes tünetei vannak:

A pattanó ujj szindróma háttérokai

A pattanó ujj megjelenése esetén érdemes a tünet enyhítése céljából érdemes lehet ízületeinket rögzíteni, pihentetni és megfelelő mértékben tehermentesíteni.

Egy kis anatómia

Mint a bevezetőben volt róla szó, a pattanó ujjat az inak és/vagy az ínhüvely rendellenessége okozza. Az inak az izmok végén helyezkednek el, másik végükkel a csontokhoz tapadnak, és feladatuk, hogy az izmok által kifejtett mozgatóerőt átvigyék a csontokra, és végső soron ezáltal biztosítsák a test mozgatását. Az inak egy csatornában, az ínhüvelyben futnak, amelynek belsejében egy nyákszerű síkos anyag gondoskodik az inak súrlódásmentes mozgásáról. Kóros esetekben azonban az inak mozgása valamilyen fizikai akadályba ütközik, és ennek lehet következménye a pattanó ujj szindróma.

Az inak mozgását gátló akadályt okozhatja:

Mint látható, az ínhüvelygyulladásnak döntő szerepe van a pattanó ujj kialakulásában.

Ennek kiváltó okai főként:

A pattanó ujj diagnosztizálása

Ha a pattanó ujj tüneteit érzékeljük, forduljunk szakorvoshoz: reumatológus, ortopéd vagy kézsebész orvoshoz. Az elmondott tünetek és a kéz manuális vizsgálata alapján többnyire egyértelműen felállítható a diagnózis, és nincsen szükség képalkotó eljárásra.

Kezelési módok

A pattanó ujj kezelési módja elsősorban annak stádiumától függ.

1. Enyhébb esetben elegendő a konzervatív kezelés:

2. Súlyosabb esetben, amikor az ujj kiegyenesítése önerőből már nem megy, műtéti eljárásra lehet szükség (úgynevezett egynapos műtét keretében):

Megelőzés

Mint láthattuk, a pattanó ujj jelenségének hátterében elsősorban a kéz és/vagy az ujjak rendszeres és egyoldalú túlterhelése, illetve az ebből kialakuló ín- vagy ínhüvelygyulladás áll. Ezért a legjobb, amit megelőzésként tehetünk:

Amennyiben szükségét érezzük, kérjük ki szakorvos és gyógytornász szakember tanácsát, vagy pedig keressünk az interneten speciális, szakszerű kéz tornasort.