Mi a különbség az izomgörcs és az izommerevség között?

Az izomgörcs egy olyan hirtelen izom összehúzódás, amely a saját akaratunktól teljesen függetlenül megy végbe.

Az emberi test izomrendszerénél kevés komplexebb dolog létezik. Ha csak abba belegondolunk, hogy az izomzatunk felel a testtartásunkért, valamennyi mozdulatsorunkért, vagy éppen a megfelelő erőnlétünkért, akkor bizony nem nehéz belátni, hogy ha az izomrendszer működésébe csak a legkisebb „porszem” is bekerül, akkor ez komoly nehézségekkel járhat a mindennapi életünk során. Sajnos törvényszerű, hogy ahová bekerülhet a porszem, oda előbb-utóbb be is fog kerülni. Így az izmok működése sem minden esetben zökkenőmentes. Előfordulhat például, hogy olyan rendellenességek lépnek fel, mint az izomgörcsök, vagy éppen az izommerevség. Ezt a két problémát laikusként hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni, hiszen mind a kettő egyrészt komoly fájdalmakkal járhat, másrészt nagyban megnehezítheti a mindennapjainkat, kellemetlenné teheti az addig problémamentes mozdulatsorokat. Azonban az egyezőségek sorát ezzel be is fejezhetjük, hiszen kialakulásuk okai és módozatai már lényeges eltéréseket, különbségeket mutatnak. Az alábbiakban tehát, elsősorban az izomgörcs és az izommerevség közti különbségekre fókuszáljuk figyelmünket.

Mikor beszélhetünk izomgörcsről?

Az izomgörcsről, ha egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy egy olyan hirtelen izom összehúzódás, amely akaratunktól teljesen függetlenül megy végbe, és ami általában éles fájdalommal jár. A görcsben “érintett” izom feszes, és kemény tapintásúvá válik, emellett jellemzője még, hogy az összehúzódás akár percekig is eltarthat, ami nem könnyíti meg az izomgörcsben szenvedők életét. Tovább fokozhatja a nehézségeket, hogy az izomgörcs, amely a leggyakrabban a vádliban, a lábfejben, vagy éppen a kézben fordul elő, ráadásul gyakran éjszaka, nyugalmi állapotban, a lehető legváratlanabb pillanatokban, amikor aztán tényleg nem számít rá az ember. És mivel ilyen esetekben a fájdalomra sem tudunk felkészülni, a hirtelen támadó izomgörcs valóban megkeserítheti az amúgy pihenésre szánt időnket.

Az igazán kellemetlen izomgörcs, amely a leggyakrabban a vádliban, a lábfejben, vagy éppen a kézben fordul elő, éjszaka, nyugalmi állapotban jelenik meg.

Az izomgörcs kialakulásának többféle oka lehet. Legáltalánosabb, hogy a test kimerültsége, dehidratált állapot, az ásványi anyagok hiánya (mint például a magnézium, a kalcium, vagy kálium), vagy akár idegi zavarok állhatnak a probléma hátterében. Mivel valóban nagyon szerteágazó okozatai lehetnek egy izomgörcs kialakulásának, éppen ezért széleskörű vizsgálatokkal lehet csak jó eséllyel kiszűrni a kiváltó okokat, amelyek megállapítása után érdemes azonnal megkezdeni a szakszerű kezelések sorát.

Tartósabb probléma: az izommerevség

Az izommerevség, az izomgörccsel ellentétben nem jár hirtelen fájdalommal, inkább az izmok tartósabb feszültségét és merevségét vonja maga után.

Az izommerevség, az izomgörccsel ellentétben nem jár hirtelen fájdalommal, inkább az izmok tartósabb feszültségét és merevségét vonja maga után. Legfőbb jellemzője, hogy az érintett izomcsoport mozgatása komoly nehézségekkel jár, arról nem is beszélve, hogy gyakran nagyon komoly fájdalommal is járnak adott mozdulatsorok. Az izommerevség leggyakrabban akkor fordul elő, ha valamely izomcsoportunk hosszan tartó, megalapozatlan fizikai terhelésnek van kitéve. Emellett az ízület gyulladása is kiválthatja az izommerevséget, de a különböző neurológiai állapotok, mint például a Parkinson-kór is gyakori okozója lehet az izom megbetegedésének.

Miben különbözik leginkább az izomgörcs az izommerevségtől?

Míg az izomgörcs egy hirtelen és viszonylag rövid ideig tartó izom összehúzódást jelent, addig az izommerevség egy olyan tartós állapot, amely folyamatosan feszültséget okoz az adott izomzatban.

A legfontosabb különbség, ahogy arra a korábbiakban már utaltunk, a kialakulásuk körülményeiben, illetve a tüneteik jellegében rejlik. Míg az izomgörcs egy hirtelen és viszonylag rövid ideig tartó izom összehúzódást jelent, addig az izommerevség egy olyan tartós állapot, amely folyamatosan feszültséget okoz az adott izomzatban. Amíg az izomgörcs, elsősorban nyugalmi állapotban tör ránk az esetek többségében, teljesen váratlanul, addig az izommerevség viszonylag fokozatosan alakul ki és a fájdalom is szinte kizárólag adott izomcsoport mozgatása esetén jelentkezik.

Eltérő kezelési módszerek

Az izomgörcs enyhítésének egyik leghatékonyabb módja az érintett izom óvatos nyújtása és masszírozása.

Az izomgörcs enyhítésének egyik leghatékonyabb módja az érintett izom óvatos nyújtása és masszírozása. Például, ha a vádliban jelentkezik a görcs, akkor a lábfej felfelé, illetve hátrafelé húzása segíthet az izmok ellazításában. A görcsös izomra helyezett meleg borogatás szintén segítheti az izmok ellazulását és javíthatja a vérkeringést. Ha a görcs továbbra is fennáll, akkor hideg borogatást is alkalmazhatunk a gyulladás csökkentése érdekében. Ha a görcsös állapot a dehidratációnak az eredménye, akkor fontos lehet a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel mellett az ún. elektrolitok (például nátrium, kálium, magnézium) azonnali pótlása is.

Az izommerevség kezelésének egyik legfőbb kulcsa a rendszeres nyújtás, illetve az érintett izmok rendszeres és óvatos mozgatása. Ez ugyanis segíthet fenntartani az izmok rugalmasságát és megelőzni a merevség fokozódását.