A veleszületett ortopédiai rendellenességek, – mint a csípőficam vagy a dongaláb – mellett számos olyan mozgásszervi elváltozás létezik, melyek a gyermek fejlődése során vagy akár később, felnőttkorban alakulnak ki. Ha teljességgel nem is védhetők ki ezek a deformitások, a kockázatok ismeretében kellő odafigyeléssel sokat tehetünk a megelőzésért, illetve a probléma súlyosságának mérséklése érdekében.
Hajlam és megelőzés
A vázrendszer fejlődése számos tényezőtől függ, ezek között tagadhatatlanul fontos szerepet játszik a genetikai örökség: ha egy családban a felmenőknél rendre megjelent mondjuk a lúdtalp vagy az O-láb, az az átlagnál jóval nagyobb eséllyel fog kialakulni a leszármazottaknál is, annak ellenére, hogy egyik esetében sem beszélhetünk konkrétan örökletes genetikai betegségről. Az öröklött hajlamot fokozott kockázati tényezőként érdemes kezelni, a megelőzés kapcsán azonban fontos szem előtt tartani, hogy egy elváltozás kialakulásában és annak súlyosságában szerepet játszanak egyéb tényezők is, többek között életmódbeli szokások, mint a mozgás, lábbeli, testsúly, foglalkozás, fizikai túlterhelés, gyógytorna stb., melyekre nekünk magunknak is van ráhatásunk.
A rendellenességek megelőzésében kiemelt szerepe van a szűrővizsgálatoknak, aminek gyakorlata szerencsére Magyarországon a baba születésétől kezdve az iskoláskor végéig figyelemmel kísér minden gyermeket. Ezek során az ortopéd szakorvos idejében ki tudja szűrni nemcsak a veleszületett fejlődési rendellenességeket, de a későbbiekben azokat a figyelmeztető jeleket és hajlamosító tényezőket is, amelyeknek kulcsfontossága van a megelőzésben.
Bokasüllyedés, lúdtalp
A köznyelvben lúdtalpként emlegetett lábdeformitás valójában kétféle elváltozásra is utalhat, mégpedig a talp hosszanti, illetve harántboltozatának megsüllyedésére. A nyelvi pontatlanság nem teljesen véletlen, mivel a kétféle jelenség gyakran együtt jár, kialakulásukban ok-okozati összefüggés is megfigyelhető.
Az egyik esetben a talp a hosszanti irányban szükséges megemelkedő íves szerkezet helyett lapos, ami a vizes lábnyomon teli talplenyomatként jelentkezik. A másik esetben a talp keresztirányú boltozata – ami normál helyzetben a lábujjak alatti részen emeli meg a talpat – lapul el, ennek eredménye a liba széles tappancsaira emlékeztető, elöl kiszélesedő láb és a szétálló lábujjak.
Még mielőtt kisgyermekes szülőként megijednénk: a kisbabák teljesen lapos (úgynevezett „piskóta”) lábakkal születnek, a boltozatok a járással kezdenek fokozatosan kialakulni, és a folyamat eltart 6-7 éves korig. Tehát az első években a boltozat hiánya vagy kezdetlegessége még nem számít kórosnak, ám 2-3 éves korban már megjelenhetnek a későbbi hosszanti boltozat-süllyedés kockázatára figyelmeztető jelek. Ilyen a sarok- és bokacsont erőteljesebb befelé fordulása, aminek hétköznapi jele, hogy a gyermek cipője a belső részen (főleg a saroknál) erősebben kopik.
Mivel a boltozatok kialakulása az aktív talpizom munkának köszönhető, fontos, hogy a gyermek sokat járjon mezítláb (főként egyenetlen, természetes talajon – a kemény beton és járólap kevésbé tesz jót a lábnak), járjon lábujjhegyen, lábélen és sarkon, mert ezek mind kiválóan aktivizálják a talpizmokat. Minden gyermek lábának jót tesz, de ahol hajlamosító tényezők vagy figyelmeztető jelek vannak, ott különösen hasznos a célzott talptorna végzése, amibe az említett feladatokon kívül olyan játékos gyakorlatokat építhetünk be, mint a papírfecnik vagy -galacsinok összeszedegetése talppal, lábbal rajzolás, teniszlabdán vagy rücskös felületen való talpgörgetés stb.
Emellett fontos a rendellenességek elleni védekezésben a megfelelő cipő viselése: a sarokrész zárt, magas kérgű legyen, ami jól támasztja a sarkat, és a talpa puha, rugalmas. Betét viselése a boltozat fejlődésének időszakában nem szükséges.
Ha a lúdtalp felnőttkorra is megmarad (vagy később kialakul), az számos további ortopédiai probléma forrása lehet, hiszen a láb statikájának felborult egyensúlya a teljes vázrendszerre kihat. Ez olyan következményes elváltozásokat okozhat, mint a bütyök, sarkantyú és a kalapácsujj, továbbá a kopásos jellegű térd-, csípő- és derékfájdalmak, illetve az egyéb gerincdeformitások. Ezért különösen fontos a megelőzés, amiben a térd- és bokízületeket kímélő támaszok viselése is segíthet.
Gerincferdülés, tartási rendellenességek
A gerincferdülés (scoliosis) a gerinc kóros, oldalirányú görbületét jelenti. Normál esetben a gerincoszlop hátulról nézve teljesen egyenes, azaz oldalra sehol nem görbül el. Ha azonban a csigolyák oldalirányban elmozdulnak vagy elfordulnak egymáson, akkor gerincferdülés alakul ki. Ennek figyelmeztető jelei már akár csecsemőkorban is lehetnek, de a deformitás leggyakrabban kiskamasz korban jelentkezik, és lányoknál kétszer olyan gyakori, mint a fiúknál. Kialakulásában az örökölt hajlam mellett kiemelt szerepe van a hátizom gyengeségének, hiszen részben a hát izomzatának kellene megtartania a csigolyákat statikus és mozgásos helyzetben egyaránt.
A mozgásszegény életmód, a telefon és a laptop hosszas nézése, a görnyedt testtartás mind-mind növelik – különösen a növésben lévő vázrendszerben – a gerincferdülés kockázatát. A gerincferdülésre utaló jelek (akár már egészen kisgyerekkorban): aszimmetria a törzs és a karok által bezárt háromszög, a vállak, illetve a medence állásában, a mellkas deformitása előrehajláskor, hátfájdalom, csökkent fizikai terhelhetőség, olykor sántítás.
A kezeletlenül maradt gerincferdülés – a vázrendszer megbomlott statikája miatt – hosszú távon további elváltozásokat okoz, így például gyakran alakul ki térd-, illetve csípőízületi porckopás, de súlyosabb esetben (a mellkas deformitása következtében) légzési elégtelenség is kialakulhat.
Kezelésére normál esetben elegendő a rendszeres, célzott gyógytorna, illetve általánosságban is a rendszeres mozgás (a mozgásra való nevelésről itt hallgatható meg egy kiváló szakmai podcast), kiemelten az úszás. Komolyabb deformitás esetén egyénre szabott fűző viselését is előírhatják, míg súlyos esetben a műtét jelenthet megoldást. Az alsó végtagban jelentkező panaszok esetén szintén hasznos lehet a különböző támaszok viselése az ízületek tehermentesítése érdekében.
