Mulligan manuálterápia

A Mulligan manuálterápia alapelve nem más, mint a fájdalommentes ízületek mobilizációja és az aktív mozgásformák kombinációja.

Akik nyitottak az olyan gyógymódokra, amelyek nem feltétlenül a hagyományos gyógyászati megközelítéseken alapulnak, azok bizonyára ismerik Brian Mulligan nevét. Az új-zélandi fizioterapeuta által kidolgozott manuális terápia, ma már széles körben, Mulligan manuálterápia néven ismert. Ez az eljárás a mozgásszervi fájdalmak csökkentésére, illetve megszüntetésére és a diszfunkciók kezelésére fókuszál elsősorban, éppen ezért sajnos nagyon sok embert […]

Az SMS-nyak súlyos probléma is lehet

Az SMS-nyak akkor alakul ki, amikor – általában a mobiltelefon vagy számítógép használata miatt – túlzottan hosszú ideig tartjuk előre nyújtva a fejünket.

Ahogyan haladunk előre az időben, úgy gyorsul fel egyre inkább az emberek közötti kommunikáció is. Ma már el sem tudjuk képzelni, milyen volt egykor levélben üzenetet küldeni egymásnak, de az internet korában már az sms-ezés is ódivatúnak számít. Annak ellenére azonban, hogy egyre kevesebben sms-eznek, a vele járó rendellenesség, vagyis az SMS-nyak a mai napig […]

A nyaki ideggyulladás tünetei

Amikor az ember sokat ül számítógép előtt, vagy órákon át görnyed a telefonja felett, könnyen megeshet, hogy hirtelen fájdalmat érez a nyakban vagy a vállakban.

Amikor az ember sokat ül a számítógép előtt, vagy órákon át görnyed a telefonja felett, könnyen megeshet, hogy hirtelen fájdalmat érez a nyakban vagy a vállakban. Ez a rendkívül kellemetlen érzés azonban akár az ún. nyaki ideggyulladás jele is lehet. Leggyakoribb okként a porckorongsérvet említik, bár erős huzat vagy egy fertőzés is okozhatja. Ráadásul, ha […]

Mi az a nyáktömlőgyulladás, és milyen tünetei vannak?

A nyáktömlőgyulladás vagy bursitis egy viszonylag gyakori megbetegedés, amelynek során az ízületek körül lévő kis, folyadékkal teli zsákocskák begyulladnak.

A nyáktömlőgyulladás (más néven bursitis) ismeretlenül csengő nevével ellentétben egy viszonylag gyakori megbetegedés, amelynek során az ízületek körül lévő kis, folyadékkal teli zsákocskák begyulladnak. Leginkább akkor szokott kialakulni, amikor – életvitelünkből vagy munkánkból adódóan – sokat állunk, térdelünk vagy könyökölünk, esetleg rendszeresen emelünk súlyos tárgyakat. Cikkünkben azt járjuk körül, hogy milyen fajtái vannak a nyáktömlőgyulladásnak, […]