Sportolói berkekben az Achilles-ín sérülései egészen különleges jelentőséggel bírnak. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy például a labdarúgóknál, amíg elölről egy sípcsontvédőnek köszönhetően viszonylag védve lehet a sportoló lába, a sípcsontja, addig hátulról az inak teljesen védtelenül maradnak. Ráadásul nem feltétlenül szükséges valamilyen külső ráhatás ahhoz, hogy komoly problémával kelljen szembe néznünk az Achilles-ín esetében, továbbá nem feltétlenül kell labdarúgónak lenni ahhoz, hogy az említett sérüléstípussal járó kellemetlenségeket megtapasztaljuk. Nem egyszer olyan hétköznapi mozgásformák, mint például a gyaloglás, az ugrás, a futás, vagy éppen a lépcsőzés közben válhatunk az Achilles-inak gyulladásának, esetleg részleges, vagy éppen teljes szakadásának áldozatává. Kisebb részben genetikai háttere is lehet. Ezekről a sérülésekről, bár gyakran hallunk felőlük, viszonylag kevés pontos információval rendelkezünk. Az alábbiakban ezt a hiányosságot kívánjuk pótolni mindazok számára, akik a téma iránt érdeklődnek.
Mi okozhatja az Achilles sérülések kialakulását?
Általánosságban úgy fogalmazhatunk, hogy a vádliban található izomzat nem feltétlenül és szükségszerűen helytelen, de az átlagostól sokszor eltérő, megnövekedett terhelése esetén alakulhat ki nagy valószínűséggel az Achilles sérülések valamely formája. Az esetek többségében nem lehet csak egy rossz mozdulat számlájára írni a bekövetkezett sérülést. A probléma megjelenésének ugyanis, még ha nem is minden esetben tudunk róla, előzményei lehetnek szervezetünkben. Erre nagyon jó példa lehet, ha hosszabb ideig nem megfelelően nyújtjuk, lazítjuk le a vádlinkat, vagy egyszerűen csak nem megfelelő mértékben terheljük az Achilles-inakat. Szinte bármely mozgásformánál, ez alól talán csak az úszás képez kivételt, legyen szó akár gyaloglásról, akár futásról, a vádliban lévő izom szálak minden esetben rövidülnek, mégpedig mindezt komoly terhelés alatt teszik, hiszen a test teljes súlyával is meg kell küzdeniük az inaknak. Éppen ezért van különösen fontos jelentősége annak, hogy egy-egy intenzívebb sport tevékenységet követően megfelelően nyújtsuk le a feszessé vált izmokat. Ennek hiányában ugyanis, ha az izmok rövidülése általánossá válik, abban az esetben idővel az izomrostok károsodnak és a károsult szövetek egy-egy rossz mozdulat következtében könnyen megsérülhetnek, begyulladhatnak, vagy a legrosszabb esetekben elszakadhatnak.
Az Achilles-ín sérülések megelőzésére a kulcsszó: nyújtás!
Talán kevesen gondolnák, de nemcsak magának az Achilles-ínnak a megfelelő nyújtása, hanem a környezetében található inak és izmok karbantartása is sokat segíthet azon, hogy megelőzzük az Achilles sérüléseket. A nyújtást, illetve a lazítást tehát alapvetőnek kell tekinteni. Erre több gyakorlat közül választhatunk. 1. Egyik alsó végtaggal előre lépni, térdet hajlítani, testsúlyt rávinni, hátul levő alsó végtag nyújtva, sarok a földön. 10-15 másodpercig kitartani, majd alsó végtag csere. 2. Sarkon járni, majd lábujjhegyen járás. Ennek lényege, hogy megközelítőleg sétáljunk sarkon illetve lábujjhegyen úgy, hogy közben érezzük a vádlink feszülését illetve nyújtását. Természetesen az említettek mellett nagyon sok további gyakorlatot lehet találni a különböző orvos, illetve mozgásszakmai oldalakon, a lényeg, hogy a nyújtásra minden esetben megfelelő hangsúlyt helyezzünk, hiszen így kerülhetjük el a legnagyobb valószínűséggel az Achilles sérüléseket.
Kinél fordulhatnak elő a leggyakrabban az Achilles-ín sérülések?
Aki tudja magáról, hogy az Achilles-ína, illetve az izomzata merev és ennek okán sérülékeny, az viszonylag szerencsés helyzetben van, hiszen már eleve nagyobb figyelemmel és körültekintően vághat bele a különböző, a vádlit megerőltető mozgásokba. Kevésbé vannak szerencsés helyzetben azonban azok, akik vagy egy hirtelen ötlettől vezérelve, vagy újrakezdőként teszik ki magukat hirtelen nagyobb terhelésnek. Esetükben ugyanis, a korábban csupán a hétköznapi járáshoz szokott kötőszövetek és izmok könnyen válhatnak sérülések forrásává. Mindezek mellett sajnos a korosodással is együtt jár, hogy az inak veszítenek rugalmasságukból, így sérülékenyebbé válnak, és valljuk be, nagyon sokan esnek bele abba a hibába, hogy azt gondolják, a sok-sok évvel korábban még simán vett sport tevékenységeket, ugrásokat és futóteljesítményeket az idő múltával is ugyanott tudják folytatni, ahol annak idején abbahagyták. Az ilyen újrakezdések pedig talán a legveszélyesebbek.