Sajnos a csontritkulásról ma már népbetegségként kell nyilatkozzunk: hazánkban a lakosság közel 10%-át, azaz mintegy egymillió embert érint. Rendkívül fontos, hogy tudatos odafigyeléssel minél nagyobb súlyt fektessünk a megelőzésre, ugyanis a csontritkulásnak nincsenek figyelmeztető jelei, amikor pedig előrehaladott stádiumban bekövetkezik a baj (amit általában valamilyen váratlan csonttörés jelez), teljes gyógyulásra már nemigen van mód.
Mikor beszélhetünk a csontritkulásról?
A csontritkulás (orvosi szakszóval oszteoporózis) a csontszövet állományának gyengülését, fogyását jelenti, ahogyan arra a magyar név mellett a latin elnevezés is utal: az osteoporosis porózus, lyukacsos csontot jelent. Az oszteoporotikus csontok tömege és mésztartalma alacsonyabb, mint egészséges állapotban.
Bizonyos mértékű csonttömegvesztés az életkor előrehaladtával élettanilag természetesnek tekinthető (ez évi 3-5%), mivel 25-30 éves kor felett a csontbontási folyamatok kerülnek túlsúlyba a csontképzéssel szemben. Amennyiben azonban a csonttömegvesztés ennél jelentősebb mértékű, először oszteopénia (mérsékelt csontsűrűség-csökkenés, mely már diagnosztizálható), majd a súlyosabb csontritkulás, oszteoporózis alakul ki.
Az úgynevezett elsődleges, azaz nem egyéb betegségek következtében kialakult csontritkulás jellemzően vagy a menopauza és az azzal járó ösztrogénhiány, vagy egyszerűen az időskori csontfogyás számlájára írható. Az utóbbi a férfiakat is érinti (jellemzően 65 éves kor felett), ám a hormonális eredetű okok következtében a nők négyszer olyan veszélyeztetettek a csontritkulásban, mint a férfiak.
A csontritkulásról árulkodó tünetek
Mint említettük, a csontritkulásnak valójában nincsenek figyelmeztető jelei, illetve csak nagyon későn, akkor is inkább csak következményesnek mondható jelei vannak. Ilyenek lehetnek az állandósult lokális csont- vagy idegfájdalmak (például valamely csigolyánál), illetve az alkalmi, akár sorozatos csonttörések, melyek már kisebb behatásra, például eleséskor is bekövetkeznek. Főként a csukló, a combnyak, a medence és a gerinc veszélyeztetett ilyen szempontból. Súlyos esetben akár különösebb külső behatás nélkül is előfordulhat törés, a csigolya saját súlyánál fogva is összeroppanhat mondjuk hajolás vagy emelés közben. Kései jel lehet még, amennyiben már több csigolya összeroppant, a testmagasság csökkenése és a mellkas „beesése”.
Rizikófaktorok:
Mint említettük, ha csontritkulásról beszélünk a nők hormonális okok miatt veszélyeztetettebbek a férfiaknál. Ezen túlmenően szerepet játszanak
- örökletes alkati tényezők is, mint:
- a vékony testalkat,
- a tejfehérje- vagy tejcukorérzékenység,
- továbbá életmódbeli tényezők, különösen melyek a kalciumhiányos állapotokért felelősek, mint:
- a dohányzás, passzív dohányzás,
- a túlzott koffeinfogyasztás,
- a túlzott alkoholfogyasztás,
- a mozgásszegény életmód,
- az egyoldalú táplálkozás vagy diéta,
- a szénsavas üdítőitalok,
- a D-vitamin-hiány.
- Az egyéb betegségekkel összefüggő, azaz a másodlagos csontritkulás rizikófaktorai lehetnek:
- a pajzsmirigy-túlműködés,
- a gyulladásos ízületi betegségek,
- a cukorbetegség,
- a gyomor-bél felszívódási zavarok,
- az ösztrogénhiányos állapotok (például a petefészkek eltávolítása vagy mesterségesen előidézett változókor miatt),
- a magas prolaktinszint,
- a Turner-szindróma,
- az anorexia,
- továbbá a kortizon-készítmények, szteroid gyulladásgátlók szedése, valamint a kemoterápia.
Az oszteoporózis diagnosztizálása
A csontritkulás nagyon egyszerűen diagnosztizálható. Ezt többnyire speciális csontsűrűség-méréssel végzik (ODM), melynek során a leginkább veszélyeztetett pontokon, a csuklón, az ágyéki csigolyákon és a combnyakon mérik meg a csont tömegét. De például a gerincben kialakuló elváltozások egyszerű röntgenfelvételen is láthatók.
Kezelése
A kialakult csontritkulás egy állapot, mely nem visszafordítható. Ebben a stádiumban elsősorban a folyamat lassítása, a további csonttömegvesztés mérséklése a cél. Erre indokolt esetben gyógyszeres terápiát is előírhat a kezelőorvos, melyet azonban – egyéb hatásai miatt – kellő körültekintéssel szoktak csak alkalmazni.
Ami minden csontritkulásról árulkodó jel esetén javasolt:
Vitaminok és nyomelemek pótlása a megfelelő kalciumszint biztosításához:
- kalcium (figyelve a túladagolás veszélyére)
- D-vitamin
- C-vitamin
- foszfor,
- kálium,
- folsav,
- B6-vitamin
Fizioterápia, rendszeres mozgás, mivel:
- a fizikai aktivitás fokozza a csontképződést, míg a speciális gyógytorna segít a már kialakult mozgásszervi elváltozások korrigálásában és a csontsűrűség növelésében, illetve továbbiak kialakulásának megelőzésében, valamint enyhíti a fájdalmakat, és segíti a testtartás megtartását, illetve korrigálását.
Emellett fontos a balesetek, esések megelőzése, hogy ezzel is csökkentsük a csonttörések kockázatát:
- kialakult mozgásszervi, ízületi problémák esetén viseljünk az ízületeinket megtámasztó rögzítőket, mint a térd- és bokatámasz, hogy megelőzzük a ficamból, bicsaklásból eredő eleséseket,
- továbbá rendezzük át úgy a lakást, hogy minimalizáljuk a megbotlás esélyét (hasznos például a csúszásgátló szőnyeg, illetve a székek és egyéb tárgyak elhelyezése a járási útvonalból, valamint a küszöbök eltávolítása).
Legfontosabb a megelőzés
Az eddigiekből egyértelműen kitűnik, hogy a csontritkulás kapcsán legcélravezetőbb a megelőzés, melyet már idejekorán meg kell kezdeni.
Ennek kulcsa a tudatos életmód:
- rendszeres mozgás,
- kiegyensúlyozott, kalciumdús táplálkozás,
- a dohányzás és a túlzott alkohol-, kávéfogyasztás kerülése,
- megfelelő vitamin- és nyomelempótlás,
- a változókor és egyéb ösztrogénhiányos állapotok idején fokozott odafigyelés,
- csontsűrűség mérés (nőknél a premenopauza, férfiaknál 60-65 éves kor tájától).