Noha önmagában nem ehető, a vadgesztenyét rengeteg betegség ellen használhatjuk. A népi gyógyászat úgy tartotta, hogy aki egy gesztenyével a zsebében jár-kel mindennap, azt komolyabb betegség nem érheti. A modern orvostudomány a 19. század vége táján fedezte fel a pozitív hatásait, és azóta is előkelő helyet foglalnak el a vadgesztenye alapú készítmények a gyógyszertárak, gyógynövényboltok és drogériák polcain. De milyen panaszokra nyújthatnak megoldást a vadgesztenyéből készült termékek? Milyen hatóanyagoknak köszönhetően vált „ezerarcú gyógynövénnyé”?

A vadgesztenyefa minden része gyógyhatású – de csak külsőleg!

A gyógyhatású vadgesztenye-készítmények többsége azokból a gyönyörűen fénylő-mosolygó, vörösesbarna gesztenyékből (a fa terméséből) készülnek, amit gyerekként és felnőttként is szeretünk az őszi séták során a kezünkbe venni, zsebre vágni és hazavinni. A lisztté porítva pépesíthető termés mellett azonban a vadgesztenyefának a kérge, a levele és a virága is tartalmaz gyógyhatású összetevőket. A levélből teát, tinktúrát  és különböző főzeteket lehet készíteni például borogatáshoz és ülőfürdőnek, míg a kéregből a kozmetikai ipar von ki fényvédő anyagokat.  

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a vadgesztenye levele és termése a benne lévő szaponin miatt mérgező az ember számára, ezért bármilyen házilag készült vadgesztenye-készítmény belsőleges alkalmazása tilos. Hatóanyaga gyomorbántalmak, bélrendszeri problémák, valamint lázas megbetegedések előidézője is lehet, ami különösen gyermekekre nézve veszélyes. 

A termés két legfontosabb hatóanyaga: az eszcin és a szaponin

Mivel a termés önmagában mérgező, gyógyszer is csak más hatóanyagokkal elegyítve készíthető belőle. Amíg a vadgesztenye termését (magját) szaponintartalma miatt használjuk fel többek közt „mosódióként”, addig a benne lévő eszcinnek köszönhetően kiválóan alkalmas:

A vadgesztenye igen hasznos termés, melyet számos kellemetlen betegség, így a visszérbetegség, az aranyér és csontfájdalmak esetén hatékony segítséget nyújt.

Fontos azonban szem előtt tartanunk, hogy az ízületi panaszok esetén a vadgesztenye alapú készítményektől önmagukban nem érdemes azonnali javulást várnunk. Mi magunk is tehetünk végtagjaink gyógyulásának érdekében, ezért érdemes különféle, akár egész nap hordható támaszokat – például csukló-, könyök-, térd– vagy bokatámaszt – beszereznünk. A megfelelő stabilizátorok használatával kellően tehermentesíthetjük ízületeinket, és biztosíthatjuk számunkra a fájdalommentes mozgást.

Milyen formákban jelenthet gyógyírt a vadgesztenye?

A vadgesztenye hatékony hatóanyagait szerencsére napjaiban már biztonságosan és széles körben felhasználhatjuk akár kapszulaként, főzetként vagy krémként.

Tinktúra vagy krém

Bőrünkre kenve az anyag:

Az alkoholos tinktúrával nem javasolt sokáig kenegetnünk a lábunkat, ugyanis az  alkohol nagymértékben képes kiszárítani a bőrünket. Ha tapasztalunk némi bőrszárazságot, mindenképp szerezzünk be zsírban gazdag, hidratáló kenőcsöt, amivel ellensúlyozhatjuk a kialakult irritációt.

Vadgesztenye-kapszula

A vadgesztenye pozitív hatásait akár kapszula formájában is élvezhetjük, ha például vénaproblémák keserítik meg a mindennapjainkat. A vadgesztenye-kapszula rendkívül gyorsan képes enyhíteni ezeken a problémákon, ám szedése előtt mindenképpen kérjük ki a háziorvos véleményét!

Vadgesztenye-főzet

A vadgesztenye leveléből készített főzetet belsőleges kúrára nem ajánljuk hányingert, allergiás kiütéseket, valamint kellemetlen, hasmenést okozó hatása miatt, ám külsődleges borogatásokhoz, ülőfürdőhöz kiváló.

Ha gyakran küzdünk pattanásokkal, a vadgesztenye-teába mártogatott gézzel vagy törlőkendővel simítsuk át néhányszor a bőrfelületet, és a pattanások is hamar eltűnnek. Aki korpás fejbőrtől, zsíros hajtól szenved, annak érdemes kúraszerűen a fejét is átmosnia vele.

A vadgesztenye hatóanyagai fürdővízben feloldva is kifejtik jótékony hatásukat. Egy kiadós fürdő rendkívüli mértékben képes rugalmasítani, feszesíteni a bőrt, emellett a rosaceás, bőrpírra hajlamos bőrfelületről is képes eltüntetni a vöröses pírt. Az ülőfürdő aranyérre is kiváló gyógyír.

Mikor érdemes tiltólistára helyeznünk a vadgesztenyét?

A következő esetekben érdemes elkerülni a vadgesztenye bárminemű alkalmazását:

Mindemellett azt is érdemes tudnunk, hogy a vadgesztenyében lévő hatóanyagok gyakran semlegesítik a hagyományos gyógyszerek által kiváltott hatásokat, ezért otthoni használat előtt mindenképpen kérjük ki háziorvosunk tanácsait és aszerint járjunk el.