A magnézium rendkívül fontos ásványi anyag szerveztünk számára, amely többek között a vérnyomásunk szinten tartásában, illetve izmaink és idegeink megfelelő működésében is jelentős szerepet játszik. Ennél fogva mindig ügyelnünk kell rá, hogy elegendő mennyiséget fogyasszunk belőle, hiszen hiánya akár komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet. A következőkben végignézzük, hogy melyek a magnéziumhiány legtipikusabb okai, tünetei, valamint, hogy mit tehetünk ezek ellen.

Kiknek érdemes fokozottan figyelni a magnézium pótlására?

Számos tényezőtől függ, hogy kinek mennyi magnéziumra van szüksége a mindennapok során. Azonban vannak, akiknek érdemes kiemelt figyelmet fordítaniuk arra, hogy étrend- és táplálékkiegészítők szedésével is hozzájáruljanak szervezetük magnéziumszintjének növeléséhez. Ők pedig:

mivel ezekben az élethelyzetekben különösen nagy a magnéziumhiány kockázata.

A magnézium élettani szerepe

A magnézium mintegy háromszáz biokémiai folyamatban játszik szerepet, többek közt:

A magnézium egyszerre támogatja az idegrendszer sejtjeinek hatékony működését, hozzájárul az érfalak rugalmasságához és segít az izomgöcsök megelőzésében.

A magnéziumhiány okai

Ha szervezetünkben a normál szintnél kevesebb a magnézium, annak okai az alábbiak lehetnek:

Fontos tudni azonban, hogy a felsorolt problémák némelyikén kellő hozzáállással és elszántsággal, mi magunk is képesek vagyunk változtatni. Mindig érdemes odafigyelni arra, hogy egészségesen táplálkozzunk, kerüljük a gyorsételeket, szomjoltásra inkább vizet fogyasszunk, emellett az alkoholfogyasztásban mindig tartsunk mértéket. A stressz szintünk csökkentésére is vannak különféle gyakorlatok, amelyek segítenek azt kordában tartani. A leghatékonyabb a futás, ezen kívül például a jóga, de akár egy otthoni fitneszgép is hatékony segítség lehet.

A magnéziumhiány jelei és lehetséges következményei

Számos jelenség utalhat arra, hogy szervezetünk magnézium tartalékai kiürültek. Ha a felsoroltak bármelyikét tartósan vagy visszatérően tapasztaljuk magunkon, mindenképpen forduljunk orvoshoz, és kérjük ki a tanácsát, esetleg osszuk meg vele is gyanakvásunkat, az alábbiak alapján:

A magnézium és a sport

Amennyiben aktívan sportolunk, akkor magnéziumot tartalmazó táplálékkiegészítők fogyasztásával hatékonyan támogathatjuk sportolói teljesítményünket. Edzés során a bevitt magnézium ugyanis:

Magnéziumpótlás

A szerves magnézium sókkal kellő mennyiségű magnéziumhoz juttathatjuk szervezetünket. A jelentősebb magnéziumvesztés pótlására kiváló választásnak bizonyulhatnak az olyan szerves sók, mint a magnézium-citrát, a magnézium-orotát vagy a magnézium-laktát. Ezek az anyagok ugyanis hatékonyan és gyorsan szívódnak fel szervezetünkben, míg a szervetlen magnézium sók kevésbé képesek hasznosulni, ráadásul rengeteg vízzel is megszívják magukat, amelynek következtében komolyabb hasmenéses panaszokkal is számolnunk kell.

Figyeljünk oda ízületeink és porcaink egészségére!

Ahhoz, hogy a mindennapos mozgás során teljeskörű védelmet nyújthassunk csontjaink és ízületeink számára, a magnézium pótlás mellett érdemes különféle ízületi támaszokat is alkalmazni, például térd– vagy bokatámaszt, amelyekkel nagymértékben tehermentesíthetőek a végtagjaink, így komolyabb fájdalmak nélkül, illetve a sérülésveszély kockázatát csökkentve élvezhetjük a sportot, a mozgást.